2019. nov 28.

2000 forintból az ETNA tetején!

írta: Dudás Illés
2000 forintból az ETNA tetején!

A történetünk Cataniában kezdődik, még pedig a pályaudvar melletti Piazza Papa Giovanni XXIII téren. Innen indul ugyan is minden nap 8:15-kor egy helyi busz az Etnára, aminek az üzemeltetője az Interbus társaság.A retúr busz jegy ára 6,6 Euró, körülbelül 2000 forint. Mi ezt a jegyet a sofőrünknél tudtuk megvenni. Mivel hétvége volt és a jegyárus bodega, ami ott van a buszmegállótól 30 méterre még zárva volt. Viszont nyáron mindenképpen érdemes akár már előző nap gondoskodnunk a jegyünkről, mindjárt el is mondom miért!

psx_20191105_101745.jpg

Az Etna túrákról általánosságban azt érdemes tudni, hogy a legtöbb, online is foglalható út hoteltől- hotelig szolgáltatást nyújt. Vitathatatlanul ez is a legkényelmesebb módja megközelíteni ezt a gigászt, ami Szicilia szélén magaslik. Viszont meggyőződésem, hogy nem ez a legnagyobb élmény. Arról nem is beszélve, hogy ezek a vezetők nem ritkán 30-50 eurót is elkérnek, és ebbe még semmi más nincs benne csak, hogy oda visznek minket a kiindulási pontra.

Miután kizártuk az előre szervezett túrákat, jutunk el oda, hogy miért kell nyáron előre megvenni a jegyünket, vagy

“Érkezzünk minimum 30 perccel a busz indulása előtt a pályaudvarhoz”

Mert még így október végén is nagyon sokan lemaradtak a buszról. Itt tényleg nincs pót járat, akinek nem jutott ülőhely az már csak kocsival tud maximum feljutni többszörös áron.

psx_20191105_101657.jpg

A mi buszunk már 8-ra tele volt, ezért nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy legkésőbb 7:45-re érjetek ki. Végül kis pénzszámolás, és készülődés közepette pontban 8:15-kor el is indultunk Nicolosi felé. Ez volt a busz első állomása, ahol egy fél órás reggeliző szünet következett.

A városka maga elég unalmas és pici, de van 1 cukrászda ahol egész finomat tudunk enni. Itt kóstoltam meg 2 euróért a híres Szicíliai hús golyót az Arancinit. Igazából finom volt, de tényleg semmi extra csak hús, rizs, sajt és egy kis paradicsom szósz összesütve és bepanírozva.

Az alap “tábor” – Rifugio Sapienza

A kis pihenő után folytattuk utunkat az 1900 méter magasan fekvő Rifugio Sapienzába. Ide érkezik be minden szervezet túra, autós, helyi busz ha Catania felől közelítjük meg az Etnát. Abban az esetben, ha mi mondjuk Taormina felől érkezünk, akkor az Etna Északi oldalára érkezünk és Piano Provenzannál van a végállomásunk, de erről sajnos többet nem tudok.

10:15-kor pontosan meg is érkezett a buszunk a központi parkolóba, ahol délután a jegyünk bemutatás után 16:30-kor vesz fel minket. Itt a parkolóban rengeteg szuvenír bolt van. Természetesen éttermet és mosdót is találunk. Van lehetőség eszközbérlésre is, legyen az egy sisak, bot vagy túracipő. Továbbá itt tudjuk befizetni a parkoló díjat is ha kocsival érkeztünk.

Merre induljunk?

etna_terkep.jpg

Innen Rifugio Sapienzából elég sok lehetőségünk van arra, hogy merre is szeretnénk menni. Inkább kényelmesebbek vagyunk, vagy túrázni szeretnénk. Most ezeket szeretném vázolni, és opciókat ajánlani, hogy szerintem melyiket mikor és kinek éri meg választani.

Az egyszerű

Ebben az esetben 1900 méteren maradunk és felmászunk a parkolóból induló 2 útvonalon 2 régi kráterhez. Ezek kis túrák, egyenként 1-1 órások, plusz a fenti fotózkodás. Itt is látunk már szép krátert, rengeteg szétmorzsolódott láva követ és ingyen is van. Viszont nem látjuk gőzölögni a vulkánt és a kilátás se lesz olyan szép, mint magasabbról.

Ezt főleg nagyobb családoknak kis gyermekkel vagy idősebb pároknak ajánlom, akik nem akarnak költeni a felvonóra és/vagy több órát se tudnak/ akarnak túrázni. Fontos, hogy az élményt már itt is meg lehet kapni.

A kényelmes

A parkolóból előbb a felvonóhoz megyünk, ahol 30 euró/ fő áron lehet retúrjegyet venni, ami egészen 2500 méter magasra visz fel. Innen további 35 euró/fő áron 4×4-es terepjárók visznek fel minket 2900 méterrel. Ide felérve egy kis túrával elérhető a 2002-ben kitört vulkán krátere a Crateri Barbagallo.

psx_20191105_101737.jpg

A csúcs túra

A csúcsot csak vezetővel tudjuk megközelíteni, ez egy nagy túra ami napi 1x indul kora reggel, ha az időjárás is engedi. Erről mindig tájékozódjunk előre. A túra teljes költség 70-100 euró/ fő. Ugyan úgy felvonóval és jeep-el megyünk fel, de utána 2900 méterről következik egy nagyobb túra tovább 3300 méter magasra. A teljes túra ideje 5-6 óra, és közepesen fárasztó. Ez az egyetlen módja annak hogy közvetlen közelről is megcsodáljuk az Etna legnagyobb kráterét.

psx_20191105_101705.jpg

A legolcsóbb

Abban az esetben ha elég sportosnak tartod magad, akkor a gyaloglást javaslom – ezt választottuk mi is – viszont mondom mire figyelj. 1900 méterről túrázunk fel egészen 2900 méterre, majd utána újra le 1900-ra, és erre nézelődéssel együtt 6 órád van. A táv oda – vissza 10 km és 2000 méter a szintkülönbség . Ez nem tartozik a könnyű túrák közé, de azért megijedni se kell tőle. Velünk együtt több 10-en sétáltak felfelé.

psx_20191105_101719.jpg

Mi a felmenetelre 3 órát, a lejövetelre 2 órát számoltunk. Közben még megálltunk a 2500 méter magas hűltében enni inni, és fent is rengeteget fotózkodtunk. Így azt tudom mondani, hogy lehet ezt a távot gyorsabban is teljesíteni, de mondjuk max. 1 órával. Bár nekünk ez is teljesen jó volt, mert így is jutott még idő a souvenir vásárlásra is.

Abba az esetben, ha túráztál már életedben, de azért ez már kicsit sok neked , akkor ajánlom, hogy 2500 méterig menj fel a felvonóval és onnan már egy sokkal könnyebb rész jön, 2,5 km 400 méter szint ez egy lazább 1 órás túra. Több időd marad nézelődni, vagy akár hamarabb is vissza érhetsz a parkolóban és akkor pár kisebb kráter megnézése is még beletud férni.

psx_20191105_101752.jpg

Ami még fontos, hogy mint látjátok a képeken, az Etna terepe végig apró köves. Így érdemes túra cipővel készülni, aminek az alja kellően barázdás. Az öltözék esetében, mindig tájékozódjatok előre az Etna időjárás előrejelző oldalán. Itt rengeteg részletes információt tudtok begyűjteni, és ehhez alakítani az adott napi öltözéketeket.

Összefoglalás – Hasznos infók:

Az Etna holdbéli tája valami káprázatos, ha elég magasra megyünk tényleg olyan, mintha rajtunk kívül senki sem lenne ott, ezen a kihalt szürke apró kavicsos bolygón. Egyedül a kék eget látjuk és a rengeteg kő darabot – de tényleg mindenhol. Ha túrázunk, akkor azt túra cipőbe tegyük – ne úgy, mint én – mert emelkedőre felfelé iszonyúan csúsznak ezek az apró kavicsok.

psx_20191105_101804.jpg

Továbbá figyeljük az időjárás jelentést, esőben, ködben nem élmény felmenni. Nekünk nagy szerencsénk volt, mert csak a 2900 méteres kráternél kapott el minket a rossz idő. Fent az időjárás percek alatt tud változni, míg egyik percben még láttam a több kilométerre lévő krátert is, addig 2 perc múlva már 20-30 méterre se. Végezetül vigyázzunk nagyon a bokánkra, mert könnyen ki tud csúszni, és ez hamar megpecsételi az utazásunkat. Ha mindezekre figyelünk, tényleg egy örökre szóló élménybe lesz részünk bármelyik opciót is választjuk.

Remélem tetszett ez a cikk is, még több tartalomért kövess be Instagrammon vagy Facebookon

Én Illés voltam,

Sziasztok

Szólj hozzá

élmény Olaszorszag merjutazni