2019. nov 19.

Miért olyan csodás Szicília? Hát ezért!

írta: Dudás Illés
Miért olyan csodás Szicília? Hát ezért!

Taormina

Dél-Olaszország nagy része, de különösen Szicília – szinte már-már olyan, mintha az istenek hagyták volna hátra. A megannyi építészeti csoda, a tenger közelsége , az évezredes városok, a földművelésen alapuló gazdaság és az ősi történelem mind ezt bizonyítja.

Európa 7. legnagyobb szigetének Északkeleti részén helyezkedik el az a csoda város amit most bemutatok nektek, kicsit közelebbről. Taormina a maga 10 ezres lélekszámával, igazán pici és szerethető. Egyik irányból a Földközi-tenger, másik irányból a Jón-Tenger keríti körbe. Ha ez se lenne elég, akkor még csak most jön a slussz poén, mert szemből Európa máig legaktívabb vulkánjával – a 3300 méter magas – Etnával néz farkasszemet. 

psx_20191105_101641.jpg

Kilátás a hotelből háttérben az Etnával

A Csodás kilátás éjszaka

Taormina egyedi elhelyezkedése már több ezer évvel ezelőtt vonzotta a szépre érzékeny lelkületűeket. Először a görögöket – az ő uralmuk idejéből származik a rengeteg művészt is megihlető színház – aztán a többi népet is. Idővel az arabokat és a rómaiakat is elkezdte intenzíven érdekelni ez a káprázatos hely.

A város ma is nagyon népszerű, de elhelyezkedése miatt – 50 km-re van Szicília második legnagyobb városától Cataniától – kicsit nehezebb megközelíteni, mint mondjuk az olyan népszerű úti célokat, mint Barcelonát vagy Rómát. Ennek köszönhetően, talán kisebb az átmenő turizmus, így kora reggel vagy estefelé már nem kell harcolnunk a kínai turistákkal a fő utcán.  

Megközelítés

Legkönnyebben a már említett nagy városból Cataniából tudjuk megközelíteni. Ide hetente többször is repül a Wizzair és a Ryanair is . “A fapados repjegy vásárlás arany szabályai” cikkemben részletesen is írok arról, hogyan is vegyünk ezekre a járatokra olcsón jegyeket, és milyen alap hibákat ne kövessünk el. Cataniából közvetlen a reptérről Interbusszal tudunk eljutni Taormina központjába. Az út maga 1,5 órás és 7,5 euróba kerül. 

Ez a megoldás elég kényelmes, de az utazó közösség nagy része  – mint, ahogy most mi is – mégis azt választottuk, hogy pár éjszakára megszálltunk Cataniába és csak később megyünk át ebbe a gyönyörű kisvárosba. 

Taormina kilátás
Taormina kilátás
Taormina kilátás

Ennek a fő oka az volt, hogy Dél-Szicília – Szirakúza, Noto – sokkal könnyebben elérhető Cataniából, mint mondjuk Taorminából. Továbbá, hogy a várost egy körülbelül 3-4 napos intervallumra tartom ideálisnak, így egy egyhetes utazás során érdemes más várost is beiktatni az Olasz csizma alján. 

A Szállás

Taorminát több kisebb város öleli körbe amik között vannak érdekes és kevésbé érdekes helyszínek is. Sok esetben nem is Taorminán van a szállásunk, hanem a part mellett Mazzaron vagy Giardini Naxoson. Mindkét város legnagyobb előnye, hogy a part mellett fekszik, ami nagyon kényelmes ha csak fürdeni szeretnénk, de a kilátás szempontjából Taormina központja és még inkább a teteje a nyerő

Ezért érdemes Taormina tetején megszállni

A mi szállásunk a Hotel Sole-Castello volt. Ezt teljes szívből tudom ajánlani, mert szerintem ár-érték arányban a környéken a legjobb. Lokáció szempontjából a legutolsó utcában helyezkedik el, ha ezt megfejeljük egy tengerre néző szobával, akkor a kilátással nem fogunk tudni betelni.

További extra, hogy a helyen van medence is, és a reggelit, kint a teraszon tudjuk elfogyasztani.

Hogyan közlekedjünk Taorminán belül?

A városban 2 buszjárat van. Az egyik az úgy nevezett narancssárga, ami a tengerpartot köti össze az 500 méter magasan fekvő Castelmolával. A másik a kék busz ami Taormina városközpontjából visz fel úgyszintén Castelmolába. Az narancssárga buszra – ez is érinti a központot – 1,1 euró a jegy, míg a kékre 1,9 euró. Hiába az utóbbi a rövidebb járat, nem sikerült rájönni miért ez a drágább, talán a méretből adódó különbség. Míg a tengerparti buszt egy rosszabb BKV buszhoz tudnám hasonlítani – igazi helyi járat – addig a kék busz egy rendes 50 személyes nagy busz.

A főbb problémák a tömegközlekedéssel nem is ott kezdődnek, hogy csak 2 járat van, hanem hogy ezek milyen gyakran járnak. Átlagos 1-1,5 óránként közlekednek fel és le egyaránt, így ha ezzel nem kalkulálunk jó előre – meg az olaszos életérzéssel, hogy akár 10 perccel is korábban jöhet – akkor könnyedén ott ragadhatunk egy adott helyen.

Ezért érdemes szót ejteni az alternatívákról. Ami leginkább a gyaloglásban merül ki, ha nincsen kocsink. De azért van egy felvonó is 3 euró / út áron a parti város Mazzaro és Taormina között.

Utazás előtt még érdemes lehet információt gyűjteni a vonatról is ami a már korábban említett Taormina-Giardinin áll meg. Ez a település közvetlen a tenger mellett helyezkedik el, de gyalog bő 1 óra távolságra Taormina központjából. Így ha vonattal érkezünk, akkor azt vagy nappal tegyük, amíg jár még busz – igaz erre is lehet, hogy 1 órát kell várnunk – vagy taxival közlekedjünk, mert gyalogosan egy igen meredek úton tudjuk csak megközelíteni a központot.  

A Látvány

Akár Csontváry Tivadar festménye is lehetne…

A városban elég kevés “kötelező” látnivaló van. Ilyen mondjuk a görög színház – amit maga Csontváry Tivadar is megfestett – és a part menti Isola Bella sziget, de ezen kívül inkább a hangulatot érdemes átvenni. Taorminát pókháló szerűen szövik át a lépcsők, amik egészen a parttól a csúcsig vezet fel, a legkülönbözőbb kis utcákon. Abba biztosak lehetünk, hogy ha szeretjük a változatosságot, akkor mindig fel tudunk menni egy másik útvonalon, mint amin jöttünk.

Az Ancient Theatre of Taorminába, vagy ahogy a legtöbb magyar oldalon rátalálni a Görög színházba 10 euró a felnőtt és 5 euró a 25 év alatti jegy. A több, mint ezer éves színház nagyjából fele van az eredeti állapotban, egy részét felújították. Az alsó karimát ma is használják, igaz ide fém szerkezeteket hoznak, ami azért ront a látványon.

A több, mint ezer éves színház felső sorából elképesztő a kilátás a tengerre és az Etnára is.

Viszont ami a legjobb az egész helyben az a kilátás. Ha leülünk a legfelső sorban, akkor

“Egy olyan csodálatos látvány nyílik meg előttünk, amit nem hogy színházba nem láttunk még, de lehet hogy még egyáltalán máshol se “

és ha ehhez még hozzá képzeljük, hogy itt több száz évvel ezelőtt kik ültek akkor igazán felemelő érzés a hely. Mindezek összefoglalása képpen igenis megéri kifizetni a 10 eurós belépőt.

Étel – Ital

Nem meglepő módon mára már ennek a városnak is a legnagyobb bevételi forrása a turizmus lett. Ezt összehozva úgy, hogy még jóval kevesebben vannak itt, mint a főbb Európai nagy városokban.

A turizmus előtérbe kerülésének egyik nagy előnye, mint az éttermek felvirágzása ebbe a városban is tetten érhető volt. Köszönhetően a turistáknak, az éttermek próbálnak jobbnál jobbak lenni és ezt mind teszik olyan helyekről ahol a kilátás valami hihetetlenül jó. Például a Ristorante Granducában egyszerre nyílik kilátás az öbölre és az egész városra is. Az Al Saracenoban madár távlatból tudjuk végig pásztázni az egész várost, míg a Pizzichella egy csodás tenger parti étterem. Persze azért itt is érdemes segítségül hívni a Tripadvisort. Én is mindegyik étterem kiválasztása előtt megnéztem az értékelésüket.

Mindegyik helyre igaz volt, hogy megadták a módját, kellő elegancia volt bennük, de nem vitték túlzásba. Úgy szintén közös volt bennük – ami amúgy a legtöbb olasz helyre igaz – hogy baromi jó tésztát,pizzát,desszertet készítenek. Továbbá az is, hogy fejenként 2-3 euró szervizdíjat számoltak fel – fogyasztástól függetlenül – csak azért, hogy beültünk.  

Az árak

Árazás szempontjából az mondható el, hogy egy nagy ~32cm-es pizza 8-12 euró, a tészták 9-13 euró között vannak, a desszertek pedig 6 euróba kerülnek. Ezen kívül, még nagyon népszerűek a halas ételek , de most mi azokat kihagytuk – lehet az áruk tántorított el –  mivel a legtöbb halas étel 20 euróba került, és még mindig csak 1 fogásról beszéltünk. A kávé és a palack víz  2-3 euró volt, a koktélok sörök 4-5 eurók.

“Így egy főétel,desszert,ital trió 2 fő része úgy 10-15 ezer forint. “

Ami nem olcsó, de ilyen kilátás mellett, egy turizmusból élő városba elviselhetőnek számít és még mindig tudunk a boltban vásárolni, ha sokalljuk az árakat.

Viszont amit hiányoltam azok a lazább, kötetlenebb kis kajálós helyek voltak. Persze Olaszországban vagyunk, nem akar az ember gyrost enni, de azért lehetett volna több szelet pizza árus vagy például pár Street food hely. Utóbbiból egyetlen egyet se láttam itt létünk alatt.

PSX_20191105_101625

Összességében Taorminát egy nagyon különleges helynek találtam. Megmerném kockáztatni, hogy az egyik legszebb ahol valaha jártam és ha ehhez még hozzá tesszük, hogy a környék mennyi meglepetést tud tartogatni, akkor mindenkinek egy nagy betűs célpontnak kell lennie.

Köszönöm, hogy végig olvastad, remélem sok hasznos infóval és szép képpel tudtalak elkápráztatni.

Még több tartalomért keressétek fel a Gyere Utazzunk hivatalos oldalát

Vagy írjatok a Facebook, Instagram 

Én Illés voltam,

Sziasztok.

Szólj hozzá

utazás nyaralás Olaszorszag merjutazni