2019. júl 02.

“A világ egy könyv és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el”

írta: Dudás Illés
“A világ egy könyv és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el”

Sziasztok!
Illés vagyok és tavaly ilyenkor megfogalmazódott bennem valami...

 

“Amikor 1 évvel ezelőtt befejeztem az egyetemet és sikeresen felvettek az első munkahelyemre hamar megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy most már tényleg utazni szeretnék, nem csak olvasni és hallani az egzotikusabbnál egzotikusabb helyekről. Ekkor még csak reméltem, hogy tényleg olyan jó lesz, mint ahogy én azt elképzeltem.
Mostanra eltelt 1 év és bátram merem állítani, igen is felejthetetlen volt! Minden élmény, amit kaptam ettől az 5 országtól, a sok-sok kedves embertől, segített kicsit jobban megismerni a világot, és nem utolsó sorban magamat is. Ezek után mindenkit csak bátorítani tudok az élmény alapú befektetésekre, ezeknek olyan kedvező hatásai vannak, amiket a legtöbb materiális tárgyunk nem tud megadni vagy csak sokkal rövidebb ideig. 

 

Remélem ezt az érzést, amit én érzek most, sokan átélhetik majd és számos kedves ismerősömmel tudok együtt utazni a következő években is, vagy legalábbis egy kis löketet adott ez a hezitálóknak, hogy merjenek elindulni. Részemről nagyon szívesen segítek bárminemű szervezéssel kapcsolatban, legyen az egy jó szállás lefoglalása, vagy a legjobb helyi kajálda megtalálása. “

 

Eltelt egy újabb év, most már 2019 áprilisát írjuk és nem, hogy csökkent volna bennem az utazás iránti vágy, csak tovább nőt. Erősödve azzal az elhatározással, hogy lehetőséget szeretnék teremteni az embereknek, hogy ők is áttudják élni azt a szabadságot amit én érzek az utazásaim során.

 

Ez a saját kereteim közt azt jeleneti, hogy motivációt adni mindenkinek, hogy igen is király dolog utazni,és küzdjük le az esetleges kifogásokat, félelmeket #merjutazni. Továbbá szeretnék segíteni mindenkinek aki kicsit is bizonytalan a nyaralását illetően, vagy csak segítséget szeretne kérni , öltetet az utazásához. Plusz lesznek itt utazási tippek trükkök , hogy tényleg mindenki áttudja élni, azt a szabadságot a pihenése során, ami igazán felszabadítja majd.
Ma amikor 10 ezer forintért retúr repjegyet tudunk venni, nem az ár a legnagyobb visszatartó erő . Felváltotta sokkal inkább, a kifogások tengere, amik legtöbbször a félelmeinkből adódnak. Legyen az maga a repülés ténye - Több tíz repülésen után is mindig rossz érzés fog el minden egyes felszállás során - , de egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy ez legyőzzön amikor megannyi gyönyörű hely és élmény vár rám. Alapos információ hiányában hajlamosak vagyunk, olyan tényezőktől is félni, mint az idegen kulturális környezet , pedig pont ez az amivel többek lehetünk, végső soron saját magunktól vesszük el a lehetőséget, hogy valami egészen újjal gazdagodjunk ha nem tudjuk leküzdeni ezeket az előítéleteinket, vagy hagyjuk, hogy félre informáljanak. Hiszek abban, hogy magunknak kell megtapasztalnunk ezeket a helyzeteket, legyen erre nektek is igényetek. Belegondoltatok már, hogy ami a 2000-s évek elején, elérhetetlen távoli és drága volt, az ma karnyújtásnyira van? De tényleg!

 

Mi is kell egy utazáshoz?

 

Teszem fel ezt az abszurd kérdést, persze mindannyian tudjuk, egy repülő jegy, egy hotel foglalás, és egy utazótáska. Na de akkor miért húzzuk halasszuk mindig az álmaink útját? Miért nem voltál még a gyerekkori álmaid helyszínén, lested meg a káprázatos Colosseumot vagy az Eiffel tornyot?
  • Egy repjegy

  • Egy kézitáska

  • és Egy hotel foglalás

Mindössze ennyi kell! Minden mással csak kifogásokat keresünk és apró problémákat nagyítunk fel, kérdések ezreit szegezzük magunkhoz vagy a párunkhoz, amikkel az esetek nagy részében nem is kéne foglalkoznunk, engedjük el őket!

 

És merjünk utazni!
Szólj hozzá

utazás motiváció élmény merjutazni